Remegő rések


Mikor a rohanó erek dobogása
lassan belesimul az éjszakába
és a csillagok árnyéka alatt
az ölembe kuporodik az éj
már rég lehullott rólam a város
nem maradt más csak a sáros
csend, ahogy vastagon ül a fákon
az ilyen tintafekete éjszakákon….



Már lehunyt szemmel is látom
mennyire akarom és mennyire várom
hogy a szüntelen remegő rések
a tüzesen izzó remények
hívjanak, húzzanak a mélybe
szédülten zuhanjak egy könnyű örvénybe
pörögve, lángolva, sikoltva, félve
és ezerszer újra, újra elégve….
Név:
Hozzászólás:



Kép frissítése

Kérem írja be a fenti biztonsági kódot: